PCR tesztről és a koron vírusról általánosságban

Alapvetően úgy gondolom, hogy a jelenlegi évünket a leginkább sajnálatos módon a korona vírus terjedése határozza meg. Ez befolyásolja a legtöbb eseményt és a mindennapi életünkre is abszolút jelentős behatással van. Tulajdonképpen lassan már nem is tudunk létezni sem PCR teszt sem, egyéb jellegű professzionális tesztek nélkül, hiszen oly szinten elterjedt a vírus, hogy elképesztően nehéz kiszűrni a fertőzötteket, illetve azokat, akiken már esetlegesen a közelmúltban áthaladt a vírus. Azokról abszolút nem is beszélve, akik esetlegesen szimplán csak hordozói az adott vírusnak. Természetesen láthatjuk, hogy a világban egyre nagyobb meghasonlást okoz a világ járvány, ugyanis nagyon sokan úgy gondolják, hogy ez egy abszolút manipulált gazdasági válságot elő idéző ködösítés, míg mások egyenesen halálos félelemben rettegnek a járványtól. Én személy szerint abszolút nem vagyok abban biztos, hogy bármelyik oldalnak maximálisan igaza van. Valahol a kettő pólus között tudnék állást foglalni. Hiszen vírus szerintem létezik, csak éppen nem tartom olyan veszélyesnek, amilyennek a média beállítja. De úgy gondolom nem tisztem nekem megítélni azt, hogy a vírus létezik e vagy sem, így inkább kizárólag arról szeretnék értekezni, hogy a tesztelés egészen pontosan a PCR tesztelés milyen folyamattal jár és valójában hogyan is történik ez gyakorlatban. Az alábbiakban erről írnék röviden.

A korona vírus PCR teszt működése

A koronavírus, hivatalos nevén SARS-CoV2 kimutatása alapvetően több fajta teszteléssel lehetséges úgynevezett PCR tesztel vagy vérvétellel. Alapvetően gyors tesztelésénél elsősorban a PCR tesztet szokták alkalmazni, mely viszonylag gyorsan, mindössze 10-15 perc alatt kimutatja, hogy a teszt alany valójában hordozza-e, a szervezetében a korona vírust vagy sem. Egyébként a PCR tesztnek van már olyan formája is, mely képes kimutatni azt is, hogy a múltban a vírus áthaladt-e már a szervezetünkön, ez egyébként képes azt is kimutatni, hogy annak ellenére, hogy tünetmentesek voltunk-e, áthaladt e rajtunk a korona vírus és passzív hordozók vagyunk illetve voltuk a közel múltban. Alapvetően a korona vírus PCR teszt a tudomásom szerint, a vírus RNS-ét képes kimutatni az orrból és a garatból vett mintákon keresztül. A minta vétel során vagy az orrból, vagy a garatból vesznek mintát, mely körülbelül 15 perc elteltével jelez, hogy negatív vagy pozitív lett a teszt eredmény. Ez az eljárás egyébként azért jobb, mint a vérvételes gyors teszt, mert az alapvetően tünetes betegek és a tünetmentes, fertőző hordozók azonosítására is egyaránt abszolút alkalmas, ugyanis maga a teszt nem a fertőzöttséget mutatja ki, hanem hogy az adott vírus jelen van-e a légutakban vagy sem, míg a vérvételes eljárás kizárólag a jelenlegi fertőzöttségre koncentrál. Amennyire utána néztem az adatoknak arra jutottam, hogy a visszajelzések alapján a PCR tesztelés alapvetően abszolút megbízható és már viszonylag alacsony vírusszint esetén is képes pozitív eredményt kimutatni, így már a legelején sikerülhet beazonosítani a fertőzést. Egyébként nem véletlenül alkalmazzák a PCR tesztet forgatásokon, munkahelyeken, egyetemeken ugyanis viszonylag hamar igen megbízható eredményt kapunk a fertőzöttségünkről, így idejében ki lehet szűrni a bajt. Alapvetően nagyon fontos információ, hogy a PCR vizsgálatot csak háznál végeznek a szakemberek a járványügyi biztonsági okok miatt, méghozzá igen komoly és rendkívül magas biztonsági faktorú védőfelszerelésben. Illetve olyan helyeken, mint ahogyan már a fentiekben is említettem munkahely, forgatás, egyetem ahol a biztonság indokán elengedhetetlen az, hogy az alkalmazottak vagy tanulok esetleg színészek folyamatos tesztelésnek legyenek kitéve.

Miért szükséges a PCR teszt?

Amennyiben viszont nem ilyen helyen dolgozunk, tanulunk, és esetleg gyanú merül fel, hogy vírusosok vagyunk akkor a PCR teszt elvégzéséhez első körben online belgyógyászati konzultáció szükséges mivel az adott orvos határozza meg, hogy a tesztet szükséges e elvégezni, továbbá a legújabb törvény rendelet alapján már háziorvos is előírhatja a tesztet.

A korona vírus PCR teszt esetén az elkészült mintákat laboratóriumi vizsgálatok során szakszerű eljárással és tesztekkel értékelik ki az orvosok, az eredményt pedig szakorvos vizsgálja meg és értékeli ki, majd ennek eredménye függvényében tesz következő lépéseket. Amit feltétlen szükséges tudni, hogy pozitív eredményeket a törvényi előírások értelmében az orvos hatóság köteles jelenteni a teszt eredményét tehát pozitív teszt esetén mindenképpen hatósági karantén alá kerül a beteg, hiszen a tesztet kiértékelő orvosnak kötelessége ezt jelenti az illetékes hatóságok irányába.